Szolgáltatásaink

Térburkolás

Szakmánk szépsége a változatosság. Amikor a feladatunk a szennyvíz elvezetése, akkor egészen más kihívásokkal kell megküzdenünk, mint amikor terek, sétálóutcák, műtárgyak, játszóterek kialakítását végezzük… Az utóbbi esetben az elkészült építménynek nem csupán kiválóan kell funkcionálnia, hanem ügyelnünk kell az esztétikumra is. A díszburkolás igazi kihívás a RealRent® számára.

Szeretjük a kihívásokat!

Terek – a pihenés és a kikapcsolódás színterei

A városok legszebb pontjai a terek, illetve a parkok. Mai világunkban már olyan technikák, eszközök, burkolóanyagok állnak rendelkezésre, melyekhez nem kell más, mint egy jó tervező és egy alapos, lelkiismeretes kivitelező – az eredmény pedig: egy olyan kis sziget, ahol a városi ember kicsit megpihenhet.

A térburkolatok elkészítése – nem is kell mondanunk – kizárólag hozzáértő szakemberek keze és vezetése által készülhet, a legjobb anyagok felhasználásával. Amire törekednünk kell, az az időtállóság és természetesen az esztétikum.

Sétálóutcák – egy csepp nyugalom a kereszteződések és közlekedési táblák forgatagában

Ismét egy divatos jelenségről beszélünk, mely a terekhez hasonlóan a kikapcsolódás színterei: a dekoratív felületek, a színek játéka, a kanyargó sétálóutcák egy-egy kedvenc ruhaüzlettel, kávézóval, cukrászdával szegélyezve, bizony, a napi rohanásban megfáradt ember megnyugvását jelentik.

Lényeges követelménynek tartjuk, hogy a sétálóutcák minőségi munkával, minőségi anyagokból, szakértő kezek által készüljenek – és ehhez tartjuk is magunkat.

Műtárgyak – állandóság jelképei

A díszburkolás különleges formája, mely ugyanúgy kihívás a mélyépítő számára, mint egy csatornarendszer elkészítése. Természetesen más-más szempontokból. De ettől különleges a mi szakmánk és az általunk vállalt feladatok.

Játszóterek – a legszebb feladatok egyike

A hely, ahol a biztonság első számú kitétel. A gyermekek mindennapjainak legfőbb színterei, ahol a szülő is pihenhet egy kicsit, amíg a kisgyermek kieresztheti a fáradt gőzt. Dekoratív, megbízható, veszélytelen helyek az egész család számára. Minden egyes munkánk során erre törekszünk.

RealRent® – bizalmat építünk.

Térburkolás referenciáink

Budapest, Kopaszi-gát

6 DB TENISZPÁLYA ALÉPÍTMÉNYI MUNKÁI

Hódmezővásárhely

DR. IMRE JÓZSEF UTCA KÖZTERÜLET-RENDEZÉSE

Bodony

KOSSUTH UTCA – PETŐFI UTCA BURKOLAT-FELÚJÍTÁS